Október 20-án nem a szokványos helyszínen, hanem az utolsó rabtáborként
elhíresült emlékhelyen tartottuk ünnepi megemlékezésünket az iskolásokkal.
A felsősökkel elsétáltunk az egykori IX-es aknai rabtábor helyszínére, ahol a 8.
osztályosok műsorával felidéztük a II. világháború után kialakult magyarországi
helyzetet, az1956. október 23- i forradalom kitörését, a néhány szabad napot,
majd a forradalom leverését.
Már közel 30 éve járnak a községbe emlékezni azok az egykori politikai
elítéltek, akik itt a csolnoki bányában végezték kényszermunkájukat. Ez az
emlékhely pedig 2017 óta létezik, ahová most a szép időben mi is kilátogattunk,
és gyertyát gyújtottunk, koszorút helyeztünk el az iskola nevében.
Képek: Október 23